Szent György-nap

Szent György a keresztények üldözése idején, a 3.-4. század fordulóján élt, és halt vértanú halált a Római Birodalomban. A középkorban nagy tisztelet övezte, emlékét sokféle formában megőrizték. A pogányság, az erkölcstelenség elleni harc képviselője, a gonoszt jelképező sárkány legyőzőjeként ábrázolják.

A György gyakori keresztnév, április 24-én ünnepeljük. E naphoz kapcsolódóan a magyar néphagyományban sok pogány, rontásűző hiedelem maradt fenn.  Ezt a napot Európában a tavasz kezdeteként tartják számon. A mezőgazdaságban gazdasági évkezdő nap, sok helyen ekkor szegődtették a cselédeket, ekkor hajtották ki az állatokat először a legelőkre. Zalában zöld (pl. nyírfa, bodza vagy rózsafa) ággal ösztökélték a jószágot, gyakran valamilyen mágikus erővel felruházott tárgyon, lefektetett láncon, eke vagy egyéb vason, a gazdasszony kötényén, tojáson vagy éppen füstön, tűzön is át kellett lépniük, hogy a rontást, a tej elapadását megakadályozzák, a betegségeket távol tartsák állataiktól. Hasonló módon védték e napon a házat és a gazdasági épületeket, de főleg az istállók bejáratait a boszorkányoktól, kártételektől (istálló körülfüstölése, körülszórása kásával vagy mákkal, zöld ágak kitűzése, seprű, só, gatyamadzag elhelyezése az ajtóba, fokhagyma feltűzése a marha szarvára). Különféle gyógyfüvek (pl. kakukkfű) forrázatával kimosták vagy kifüstölték a tejesköcsögöket, és ezen a napon állították az új köcsögfát. Ekkorra már általában elvetették a kukoricát, babot, uborkát.

E naphoz különféle időjárást jósló megfigyelések is kapcsolódtak. Ha Szent György-nap előtt mennydörgött, az a bő termés előjele volt. Ha e napon megszólaltak a békák, az korai tavaszt és nyarat, máshol kevés esőt valószínűsített.