|
MÚZEUMPEDAGÓGIAI FOGLALKOZÁSOK 2026 TAVASZ
|
KIEMELT FOGLALKOZÁS - ŐRÖLD MEG A GABONÁD, SÜSD MEG A KENYERED!
A kiemelt programunkon résztvevő gyermekek autentikus környezetben kísérhetik végig a gabona elvetésétől a kenyér születéséig tartó utat. Új látványmalmunkban kipróbálhatják a gabonafeldolgozás kezdeti fázisának, a búza őrlésnek kézi és gépi módjait, megőrölhetik saját búzájukat, a Festetics közösségi térben pedig megtapasztalhatják a tradicionális kenyérdagasztás és sütés közösségi élményét. Saját cipójukat dagasztják, majd formázzák meg, ezután pedig közösen vetik be a kemencébe. Felsős és középiskolás korosztáy esetén a program része a növénytermesztési kiállítás bejárása, ahol megismerhetőek a gabona vetésétől a malomba kerüléséig végbemenő termesztés fázisok.
|

|
|

|
KIEMELT FOGLALKOZÁS - SAJTTÓL KEREK A VILÁG
A foglalkozás keretén belül a diákok - az állattenyésztési tárlatot végigjárva - megismerkednek a tejelő állatokkal, a hazánkban tartott jellemző fajtákkal és azok legfontosabb hasznosításai módozataival, értékmérő tulajdonságaival, valamint a tejfeldolgozás hagyományos eszközeivel, berendezéseivel és a tejből készíthető végtermékek széles palettájával. A program gyakorlati részében végig követhetik egy natúr gomolyasajt elkészítésének folyamatát, amelyben lehetőségük nyílik az aktív részvételre is, a sajtformázást a gyerekek maguk is kipróbálhatják. Mindeközben érdekes információkat hallhatnak a sajtkészítés szakmai alapvetéseiről, legfontosabb alapanyagairól és kellékeiről. A gomolyát az erdélyi pásztorszállásokra jellemző technikával és eszközökkel készítjük, ami alkalmat nyújt a havasi pásztorkodás ma is élő gyakorlatáról szóló beszélgetésre. A kisebb gyerekek modell tehenünk segítségével kipróbálhatják a kézi fejés módját. A foglalkozást sajtkóstolással zárjuk.
|
|
KIEMELT FOGLALKOZÁS - BÁRÁNYBODORÍTÓ
|
Ezen kreativitást előtérbe helyező program során a gyerekek korosztályuknak megfelelő módon megismerkedhetnek az állati kültakaró típusaival, kiemelt tekintettel a gyapjúra. Az Állattenyésztési kiállításban megfigyelhetik a nyírás eszközeit, példákat láthatnak a különböző juh fajtákra. Átbeszéljük és kézbe vesszük a gyapjú feldolgozás eszközeit a nyírástól a kártolásig. Tapinthatják és párosíthatják a különböző állatokat fedő szőr típusokat. Foglalkozunk a nemezelés történetével, ezután a kisebbek kollázsképet készítenek gyapjú felhasználásával, a nagyobbak pedig kipróbálhatják a tűnemezelés fortélyait és elkészíthetik saját háziállatukat.
|
|

|
|

|
Színez, gyógyít, fűszerez
A program során megismerkedünk a növények sokoldalú hasznosíthatóságával, különféle gyógyhatású, - fűszer, - és festőnövényekkel. A bevezető beszélgetésben a gyerekek képet kaphatnak a növényi élelmiszerek és ízesítők történelmi szerepéről, a gyógynövényeknek a modern gyógyszeripar előtti jelentőségéről, a természetes eredetű anyagokkal történő festés történetéről, az ásványi, - állati és növényi festékanyagokról. Ezt követően lesétálunk az Élménygazdaságba, ahol lehetőség nyílik számos említett növényfaj megszemlélésére, velük kapcsolatos tapasztalatszerzésre. Az átadott ismereteket játékos formában dolgozzuk fel. A foglalkozás zárásaként növényi festékanyagok segítségével alkotunk.
|
|
Majorbéli öttusa
Élménygazdaságunk számos szabadtéri játékkal várja a gyermekeket. Az ingergazdag környezet, a szabad tér csapatversenyek, sorversenyek megtartására is kiváló. Egy kihelyezett testnevelés óra keretében a diákok játékosan tehetik próbára ügyességüket, megismerhetik a régi idők egyszerű fából készült játékait, a kötélhúzás izgalmát, megtanulnak csapatban dolgozni. A versenyszámok közös jellemzője, hogy kapcsolódnak a falusi életmódhoz, a földművelő-állattartó kisgazdálkodás hagyományaihoz, ennek eszköztárát, szerszámait használják fel a feladatok során.
|

|
|

|
Szorgos rovarok a kiskertben
A foglalkozás során a gyerekek megismerhetik a beporzás folyamatát, hallhatnak a beporzó szervezetekről, szerepükről és az őket veszélyeztető tényezőkről. Megfigyelhetik az élménygazdaság kiskertjében lévő rovarokat, miközben játékos formában közösen keresünk megoldást arra, hogy milyen módon tudják segíteni ők maguk ezeknek a körülöttünk szorgoskodó kedves élőlényeknek a fennmaradását. Lehetőség nyílik a méhészek munkájának és eszközeinek megismerésére, a program zárásaként mézkóstolásra.
|
|
A csillagszemű juhász
A foglalkozás során a résztvevők bepillantást nyernek a hagyományos, legeltetésre alapozott juhtartás világába. A programot interaktív beszélgetéssel indítjuk, amely során megismerkedünk a juh mint állatfaj legfőbb ismérveivel, ivar és kor szerinti megnevezéseivel, tartásmódjaival. Ezután rátérünk a pásztorok mindennapi életével, viseletének és munkavégzésének jellegzetes tartozékaival, szervezeten belüli munkamegosztásával kapcsolatos tudnivalókra. A foglalkozás második felében megtekintjük állattenyésztési kiállításunk juhokkal és pásztorélettel kapcsolatos anyagát, megtárgyaljuk a juhtartás hagyományos haszonvételeit és őshonos juhfatáink jellegzetességeit. Végül felkeressük az Élménygazdaságot, ahol a gyerekek testközelből barátkozhatnak saját juhainkkal.
|

|
|

|
Georgikon: a mi iskolánk
A foglalkozásra érkezők bepillantást nyernek Európa első felsőfokú szakképesítést is kínáló mezőgazdaságtudományi oktatási intézményének történetébe. Egyben képet kaphatnak az intézmény alakulásának hátterében álló társadalmi-gazdasági folyamatokról, a felvilágosodás eszemiségének a hazai agráriumra gyakorolt hatásáról. Az oktatott ismereteken túl bemutatjuk a diákélet szépségeit, az iskolai mindennapokat is, mindezt a lehető legautentikusabb környezetben: az egykori Georgikon épületegyüttesében. A program második felében a gyermekek a hajdani tanulók szerepébe bújva, játékos feladatok megoldása során kalandozhatják be kiállításainkat és az Élménygazdaságot. Végül beszélgetésre invitáljuk a résztvevőket, ahol elmondhatják saját gondolataikat jelenlegi oktatási intézményükről és arról, hogy milyen lenne szerintük az ideális iskola.
|
Vissza a nyitóoldalra
|