Adatvédelem

 

 

Adatvédelmi tájékoztató Tisztelt Látogatónk! 

Amikor Ön a Magyar Mezőgazdasági Múzeum és Könyvtár internetes honlapját látogatja, 

eközben személyes adatait is átadja számunkra. 

Személyes adatai (vagyis azok az adatok, amelyek az Ön személyével kapcsolatba hozhatók) 

két módon kerülhetnek a kezelésünkbe: egyfelől az internetes kapcsolat fenntartásával összefüggésben 

az Ön által használt számítógéppel, böngészőprogrammal, internetes címmel, a látogatott oldalakkal

 kapcsolatos technikai adatok (cookies = sütik) automatikusan képződnek számítógépes rendszerünkben,

 másfelől Ön is megadhatja nevét, elérhetőségét vagy más adatait, ha a honlap használata során személyes

 kapcsolatba kíván lépni velünk. Honlapunkat úgy alakítottuk ki, hogy az megfeleljen a központi 

költségvetési szervek honlapjaira vonatkozó tartalmi és formai egységesítési követelményeknek. 

Ennek során arra törekedtünk, hogy az Ön személyes adatainak kezelése csak a honlap szolgáltatásainak

 igénybevételéhez szükséges mértékben, illetve az Ön rendelkezésének megfelelően, egyúttal a hatályos 

törvényi rendelkezések maradéktalan betartásával történjen. A honlap üzemeltetéséhez a 

Magyar Mezőgazdasági Múzeum és Könyvtár informatikai rendszerétől teljesen független 

külső szolgáltató szerver gépeit vesszük igénybe. Az Ön adatait, amelyek a honlapunk 

látogatásával összefüggésben kerülnek kezelésünkbe, nem adjuk tovább, kivéve azokat az 

automatikusan képződő technikai adatokat, melyek a honlap látogatottsági statisztikájával 

kapcsolatosan az internetes szervert fizikailag üzemeltetőnél keletkeznek. A honlap látogatási

 statisztikájának rendszeres mérését a Magyar Mezőgazdasági Múzeum és Könyvtár maga végzi. 

A honlap látogatásával összefüggésben kezelt adataihoz kizárólag saját munkatársaink, 

feladatuk ellátásához, illetve az Ön által igénybe vett szolgáltatás teljesítéséhez, kérdésének,

 észrevételének megválaszolásához szükséges mértékben férnek hozzá. Ez a tájékoztató a honlapunk

 tartalmi és formai egységesítésével kapcsolatos adatvédelmi információkat tartalmazza.

 Látogatóink személyes adatainak kezelése csak részét képezi adatkezelési tevékenységünknek. 

A Magyar Mezőgazdasági Múzeum és Könyvtár más tevékenységei során is kapcsolatba kerül az 

állampolgárokkal, ügyfelekkel, melynek során kezeli az érintettek személyes adatait - 

erről belső Adatvédelmi és Adatbiztonsági Szabályzatunk szól.


  


Vissza a nyitóoldalra
Akadálymentes verzió